Temetés

A halotti szolgálat

Az Egyház közösségének tagjai marad(hat)unk még a halál után is. A világszerte élő keresztények, a feltámadás hitében sokféle módon fejezik ki kegyeletüket és megemlékeznek az elhunytakról, akikkel Krisztus által kapcsolatban maradnak.

Egyházunk tanítása szerint szent és üdvös dolog imádkozni a megholtakért. Kezdetektől fogva ez a családtagok, rokonok és ismerősök fontos kötelessége. A hívő közösség pedig felajánlja az Eucharisztikus áldozatot (szentmise) az elhunytak üdvösségéért és vigasztalását kéraz Úrtól a gyászoló csalátagoknak.

Amikor a halál bekövetkezik vagy eljut hozzánk egy szerettünk halálhíre, akkor egy rövid imádságban kérjük számára Isten irgalmát és az örök élet ajándékat. Ha családunkkal vagy a körülöttünk lévőkkel van lehetőségünk a közös imádságra éljünk vele.

A temetési ügyintézés lépései

1. Tisztelettel és figyelmesen végezzük mindazt, amit a temetés megszervezése során vállalnunk szükséges. Szerettünk halálnak a napján, ha módukban áll, akkor a plébániát hívjuk fel - lehetőleg nyitvatartási időben. Ekkor kérhetjük, hogy a település hívő közösségének jelezze a halálesetet a megszólaló harang (ez az ún. csendítés, ami abban az esetben kérhető, ha egyházi temetésben veszünk majd búcsút az elhunyttól.) A harang szava minden megkeresztelt hívőt meghív, hogy imádkozzon az elhunytért.

2. A haláleset napján vagy az azt követő napon a család vegye fel a kapcsolatot az általuk szabadon válaszott temetkezési vállalkozóval. A temetkezési iroda és a Plébániahivatal közösen jelöli ki a családtagokkal egyeztetve a temetés napját és időpontját.

3. A temetés időpontjáról a családtagok értesítsék a rokonságot, imerősöket és jelenkezzenek be a plébániahivatalba az egyházi szertartásról és az anyakönvezésről szóló egyeztetésre. Ezen az egyeztetésen kérjük, hogy lehetőség szerint rendezzék a temetés stóladíját, illetményét is.

4. A temetési ügyintézés során vagy a temetés előtti napokban a családtagok összeírhatják, hogy kik búcsúznak az elhunyttól. Ezen neveket felolvashatja a családtagok egyike is a szertartás alatt.

5. A temetés napján vagy az azt követő napokban lehetőség van arra, hogy a család a szentmiserendben meghirdetett időpontban imádságot kérjen az elhunytért, amit temetési megemlékező szentmisének hívunk. Sok családban még él a gyakorlat, hogy a temetést követő 30. napon, illetve a temetés évfordulóján ismételten kérik, hogy szentmisében imádkozzunk az elhunytért.