Szentgyónás

A bűnbocsánat Krisztus ajándéka

Megváltónk, Jézus Krisztus küldetése volt, hogy az emberek iránti szeretettől indíttatva elvegye a világ bűneit. Ez a bűnbocsátó szeretet az ember részéről befogadást és tevékeny választ igényel, akkor lesz hatékony az életünkben. Jézus a legnagyobb bűnöket is megbocsátotta, ha őszinte bűnbánattal kérték őt. Feltámadása után pedig saját bűnbocsátó hatalmában részesített az apostolokat. (Lásd Szent János Evangéliuma 20. fejezet) A szentgyónás ettől kezdve kifejezése és jele Isten megbocsátó cselekvésének, amelyben az Egyház szava által részesíti az embert, aki bűnbánattal készül elő ennek befogadására.

A szentgyónásban kapott feloldozás előzetes feltétetle a már megkeresztelt ember komoly és igaz bűnbánata. Bűneim megnevezése Isten előtt és az azok felett érzett bánat, munkálja bennem a megtérést, amit a feloldozást végző pap szavai tesznek teljessé. A szentgyónás így ezen cselekvésen keresztül jelzi és megvalósítja Isten megbocsátó szeretetét. Krisztus e szentségben saját vérét hullajtja lelkünkre, vele eltörtli a bűnt és újra élővé, gyümölcsözővé teszi az Istennel megélt kapcsolatunkkat.

A bűnbánat

Ez nem más mint a lélek fájdalma a bűnei fölött, erős motiváltság, vágy és elhatározás arra, hogy változtassak életmódomon: elkerüljem a bűnöket és megtegyem amit Isten kér tőlem. Mindez az értelem és akarat mentén valósul meg, időnként érzelmeimben is mélyen átérezhetem.

A Pesti Ferences Templom gyóntatóinak tapasztalata

"Gyónni kellemetlen. Sok katolikus valahova a tudata peremére száműzi a gyónást. Ünnepek közeledtével nagyot nyög és rászánja magát, hogy aztán minél hamarabb visszatérjen az átlagos napokba, ahol nincsenek ilyen kényelmetlen dolgok. Mások áhítják a gyónást és eget-földet bejárnak, amíg találnak papot, aki hajlandó fogadni őket, és óraszám hallgatni vallomásaikat, amelyekben nem annyira bűneik, mint pszichológiai állapotuk játssza a főszerepet. Ha aztán ezt a megértő gyóntatót távolabbra helyezik vagy netán Isten magához szólítja, beszüntetik a gyakori gyónást. A két típusban közös tulajdonság: egyiknek se változtat életén a gyónás. Csak emberi kielégülést nyújt. Egyik eleget tett a törvénynek és hagyománynak, a másik jól kibeszélte magát és megkönnyebbült. De Isten maradt, ahol volt, és ők is maradtak, ahol voltak. Pedig a bűnbánat szentségének az volna a rendeltetése, hogy Isten belépjen életünkbe és megváltoztassa azt."
[Forrás: https://pestiferences.ferences.eu/gyontatas/gondolatok-a-gyonashoz/ ]

Bűneink megvallása a szentgyónásban

A szentgyónásban megnevezzük az utólsó szengyónásunk óta eltelt időszakban elkövetett bűneinket. A halálos bűnöket fajta és szám szerint [Mit követtem el? Hányszor?]. Megnevezem azt is, hogy miért követtem el pl. lustaságból, félelmemet vagy dühömet követte a bűnöm stb. vagyis a fontos körülményeket megvallom Isten előtt.

Mi a halálos bűn?

"Az Egyház egész hagyománya azt a bűnt nevezi halálosnak, melyben az ember tudatosan elveti Istent, az ő törvényét, a szeretet szövetségét, melyet Isten fölajánlott neki, miközben odafordul valamilyen teremtett és véges létezőhöz, valamilyen dologhoz, mely ellentétben áll az isteni akarattal. [...] Halálos bűnről van szó, ha az ember tudatosan és szabadon, bármilyen indítékkal valamit elhatároz, ami súlyosan ellentmond az erkölcsi rendnek."
[II. János Pál pápa; Reconciliatio et poenitentia, 17. pont in https://regi.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=98#RP17 ]

Milyen gyakran gyónjak?

Amennyiben halálos bűn követtem el, akkor minél előbb, halogatás nélkül keressem a meghirdetett gyónási alkalmakat vagy kérjek időpontot a plébánihivatal nyitvatartási idejében. Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa ezt a válasz adta erre a kérdésre:

"Az egyház nem azt mondja, hogy elegendő évente egyszer gyónni, hanem azt, hogy akik még évente egyszer sem gyónnak, a megengedhető minimumnak sem tesznek eleget. Ez eléggé világos. Azokat, akik szeretnék Istent egyre jobban szeretni, az egyház arra biztatja, hogy gyakran gyónjanak. Nem feltétlenül azért, mert halálos bűnt követtek el; hanem azért, hogy segítséget kapjanak, hogy növekedni tudjanak az Isten iránti szeretetben. Ez sokaknál két- vagy háromhetenkénti szentgyónást jelenthet – senki sem fogja ezt pontosan számolgatni. Az is előfordul, hogy valaki hetente, sőt akár naponta járul szentgyónáshoz. Ezzel nem azt mondom, hogy hallgatóink ezután naponta menjenek gyónni, hanem azt, hogy akik szeretnék Istent jobban szeretni, azoknak – ha semmilyen súlyos bűnre nem emlékeznek – a két-, háromhetenkénti szentgyónás megfelelő és rendkívül sokat segít."
[
Forrás: Magyar Kurír in https://www.magyarkurir.hu/hirek/milyen-gyakran-vegezzuenk-szentgyonast ]

Előkészület a szentgyónásra

Közösségi imaalkalom keretében

A szent Márton Plébánián lehetőséget adunk arra, hogy közösségben készüljön elő a szentgyónásra a havonkénti bűnbűnati liturgia alkalmával. (Nagybárkányban a hónap 2. péntekjén 18:00-kor; Kisbárkányban a hónap 4. péntekjén 18:00-kor)

Egyéni előkészület

1. Keresek egy csendes helyet, ahol hosszab-rövidebb ideig csendben időzhetem. Kikapcsolom vagy lenémítom a közelemben lévő okoseszközöket (tablet, telefon stb.).

2. Rövid imádság keretében megszólítom Istent, aki jelen van, aki megtérésre hív.

3. Kérdések mentén megvizsgálom, hogy az életem összangban van-e a Szentírással, Isten akaratával és az Egyház tanításával vagy sem. Ezt nevezzük lelkitükör alapján végzett lelkiismeret-vizsgálatnak - Mindez elvezet bűneim felismeréséhez és megnevezéséhez.

4. Kifejezem imával és cselekvéssel a bűnbánatom. (Ez az előzetes bűnbánat felindítás szükséges az érvényes szentgyónáshoz!) Egyúttal Isten irgalmát is kérem.

5. Elmegyek a meghirdetett gyóntatási alkalmakra vagy nyitvatartási időben felhívom a plébániahivatalt és egyéni időpontot kérek a szentgyónásra.

6. A szentgyónás szentségében befogadom Isten irgalmát és feloldozó szeretetét.