Támogatás

"Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti." (2. Kor 9, 7)

A Katolikus Egyház elsődleges tevékenysége az evangélium hirdetése, a szentségek ünneplése és az emberek meghívása, bátorítása arra, hogy Krisztus tanítványaiként egykor üdvösségre jussanak, vagyis földi életből való távozásuk után is Isten közelében lehessenek. Ez önmagában testi-lelki feladat, küldetés és lehetőség.

Ez a vallásos életút szükségesség teszi, hogy a hívő közöség az illetékes egyházi hatóságokkal együttműködve intézményeket (templom, plébániaépület, közösségi házak stb.) alapítson és azok fenntartását, működtetését lehetőségeihez mérten megszervezze, adományaival meglapozza. Ezen ingatlanok adnak lehetőséget és teret a szentmisékre, szentségek ünneplésére, közösségi programok szervezésére, időnként a szociális-karitatív feladatok ellátására, biztosítanak lakhatást a közösségben szolgáló papok számára.

A keresztség szentségében Isten házanépének, az Egyháznak tagjává válunk. Egyúttal a megkeresztelt személy a tényleges lakóhelye szerinti plébániaközösségnek is tagja lesz és részt kap a közösség intézményeink fenntartására és működtetésének támogatására szóló kötelezettségből is. A Katolikus Egyház ugyanis előre jelzi szándékát: "Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!"

Mi, - talán önökkel együtt, - a Szent Márton Plébániához tartozunk. Templomaink és plébániánk alkalmasak arra, hogy összegyűljünk Isten dicsőítésére és imádására, hogy hitünket tettekben megélve haladjunk ez élet útján keresve, építve és mélyítve kapcsolatainkat közösségünk tagjaival és a körülöttünk élőkkel.

Mindennapi tapasztalatunk, hogy saját otthonunk fenntartása, gondozása és rendbentartása költségekkel, kiadásokkal és gyakran időigényes tennivalókkal jár.  Ez a templomok és plébániaépületek esetében még inkább igaz, nagyobb összegeket és időráfordítást jelent. Templomaink és a plébniaépület fenntartásában ezért is hangsúlyos, hogy minden megkeresztelt katolikus, aki a Szent Márton Plébánia teürletén lakik lehetőségeihaz mérten járuljon hozzá közösségünk életéhez.

Isten áldása és kegyelme segítse meg mindazokat, akik a Katolikus Egyházhoz tartozásukat adományaikkal és szolgálatukkal is kifejezik, megvallják! Hálás köszönet miden adományért és támogatásért!